Megalkotta Isten a két nagy világító testet, hogy uralkodjék nappal, és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjszaka, meg a csillagokat” (16. vers).

 

Tudjuk, hogy a Holdnak nincs saját fénye, ez azonban nem mond ellent az Igének, mely a Holdat is világító testnek nevezi. Hiszen a tükör is lehet bizonyos értelemben világító test, ahogy a Hold is – ez az értelmezés egyébként összhangban van az eredeti héber szóhasználattal: a „meor” kifejezés ugyanis nem feltétlenül fényforrást jelent.

 

Az égboltra helyezte őket Isten, hogy világítsanak a földre, és uralkodjanak nappal meg éjszaka, és elválasszák a világosságot a sötétségtől. És látta Isten, hogy ez jó. Így lett este, és lett reggel: negyedik nap” (17-18. vers). „Azután ezt mondta Isten: Pezsdüljenek a vizek élőlények nyüzsgésétől, és repdessenek madarak a föld felett, az égbolt alatt. És megteremtette Isten a nagy víziállatokat, a vizekben nyüzsgő különféle fajta úszó élőlényeket, és a különféle fajta madarakat. És látta Isten, hogy ez jó. Azután megáldotta őket Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, és töltsétek meg a tenger vizét, a madár is sokasodjék a földön! Így lett este, és lett reggel: ötödik nap (20-23. vers).

 

Isten az ötödik napon kezdi el megteremteni az állatokat. Először a vízi élőlényeket teremti meg – Isten megparancsolja nekik, hogy töltsék be a vizeket. És több se kellet: a föld vizeiben hirtelen csak úgy pezsgett az élet! Ebben az esetben ismét tudatos tervezést, illetve bámulatos változatosságot találunk. Imádom a National Georaphy filmcsatornát és újságot olvasni, egyszerűen hihetetlen, hogy milyen színes az állat-és növényvilág, és lépten-nyomon újabb fajtákat fedeznek fel. Ráadásul az élet számos formája nem is látható szabad szemmel. Az óceánban csak úgy pezseg az élet!

 

Nekünk embereknek is vannak ugyan egyforma jegyeink – például mindannyiunknak van szeme, orra, szája, fogai, álla, sőt némelyeknek még haja is – és mégis mindannyiunk más! Ez is azt mutatja, hogy Isten teremtő zsenialitása határtalan, hiszen Isten fogott néhány alapvető jellemzőt, és végtelen számú kombinációt hozott létre belőle. Úgy tűnik, Isten nagyonis szereti a változatosságot.

 

Előszeretettel figyelem a különféle élőlényeket, például azokat az aprócska őrült kis bogarat - azt sem tudom, hogy hívják, vagy hogy merre tart, és néha azon gondolkodom, vajon ő legalább tudja-e, merre tart - de tud repülni, és néha igencsak bosszantó tud lenni. Épp az Igét olvasom, erre pont a Bibliámon landol, én pedig hosszasan tanulmányozom őt, és csak csodálkozom: bámulatos kis lény, tud repülni, tud valamit, amit én bizony nem tudok.

Bámulatos a mi Istenünk! Milyen végtelen az ő bölcsessége! Milyen határtalan teremtő zsenialitása!

 

A bejegyzés trackback címe:

http://napiige.blog.hu/api/trackback/id/tr212055899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.