Káin és Ábel áldozata

 2010.06.23. 09:10

1 Mózes 4: 1-5 „Azután Ádám a feleségével, Évával hált, aki terhes lett megszülte Kaint, és azt mondta: Fiút kaptam az Úrtól” (1. vers).   Mindig akadnak olyanok, akik próbálják kitalálni, hogyan is történtek bizonyos dolgok a Bibliában. Mégis hadd…

Bőrruha és az Éden kertje

 2010.06.22. 15:52

1 Mózes 3: 20-24 „Az ember Évának nevezte el a feleségét, mert ő lett az anyja minden élőnek. Az Úristen pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket” (20-21. vers).   Ádám és Éva fügefalevelekből készített…

A bűn következménye

 2010.06.21. 13:00

1 Mózes 3: 16-19 „Az asszonynak ezt mondta: Igen megnövelem terhességed fájdalmát” – vegyük észre, hogy Isten azonnal összefüggésbe hozza a fájdalmat a bűnnel. A Sátán azonban az élvezetet kapcsolta össze bűnnel, sőt mind a mai napig azt teszi. A Sátán…

1 Mózes 3: 8-15 „Amikor azonban meghallották az Úristen hangját, amint szellős alkonyatkor járt-kelt a kertben, elrejtőzött az ember és a felesége az Úristen elől a kert fái között” (8. vers).   Vegyük csak észre, hogy nem Isten rejtőzik itt el az ember…

A kereszt ereje

 2010.06.19. 14:42

1Mózes 3: 7 „Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak” (7. vers).   Miután beadták a derekukat a test kívánságainak, tudatába kerültek saját…

Az első hazugság

 2010.06.18. 14:42

1 Mózes 3: 1-6 „A kígyó pedig ravaszabb volt minden mezei állatnál, amelyet az Úristen alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek?” (1. vers).   A kígyó nem volt mindig olyan, mint ma –…

A nő és a férfi

 2010.06.17. 10:29

1 Mózes 2: 18-25 „Azután ezt mondta az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat” (18. vers) – ezzel Isten tulajdonképpen elismeri, hogy az ember nem teljes egyedül. Isten ránézett az emberre, és azt mondta, nem jó az…

1Mózes 1: 16-17   „Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod” (16-17. vers).   Itt van tehát az ember, akit ideális körülmények közé…

Éden-kertje

 2010.06.11. 11:33

1 Mózes 2: 8-15 „Ültetett az Úristen egy kertet Édenben, keleten, és ott helyezte el az embert, akit formált” (8. vers). Isten tehát egy különleges helyet készített Ádámnak. Létrehozta ezt a kertet, majd odahelyezte az embert.   „Sarjasztott az…

1 Mózes 2: 4-7 A negyedik verssel kezdődő igeszakaszban látni fogjuk, hogy Isten nem pusztán „elohim”-ként kerül említésre, mint ahogy azt az első fejezetben tapasztalhattuk, hanem a második fejezetben Isten „Jehova”, vagy „Yahweh Elohim”. A…

Megpihenni Istenben

 2010.06.09. 09:37

1 Mózes 1-3. II.   Azok az emberek, akik különösen nagy ügyet csinálnak abból, melyik napon kell Istent imádni, nem igazán tudnak megpihenni Istenben. Még mindig a törvény betartásával próbálnak megigazulni. Még nem léptek be a valóságba, Krisztusba, így még nem…

A hét első napja

 2010.06.08. 13:58

1 Mózes 1-3. I.   „Így készült el a menny és a föld és minden seregük. A hetedik napra elkészült Isten a maga munkájával, amelyet alkotott, és megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája után. Azután megáldotta és megszentelte Isten a hetedik napot, mivel azon…

A hetedik nap - Jöjj Úr Jézus!

 2010.06.07. 13:14

1 Mózes 28-31; 2 Mózes 1-3 „Isten megáldotta őket és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön mozgó minden élőlényen!” (28. vers). Isten tehát a…

  Isten egyik legfőbb jellemvonása a szeretet. Isten saját képmására teremtett engem, így képessé tett arra, hogy szeressek. Képes vagyok arra, hogy szeretetet adjak és kapjak. Isten pedig megdicsőül abban, amikor őt követem, és úgy szeretek másokat, ahogy ő szeret engem. De…

A növények után megjelennek az élet komplexebb formái is, amelyek bizonyos értelemben függetlenek, nincsenek gyökereik, vagyis mobilisak. A vizekben pezseg az élet. És ott vannak még a madarak is - olyan sokféle madarat teremtett Isten, és olyan különleges képességekkel…

„Megalkotta Isten a két nagy világító testet, hogy uralkodjék nappal, és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjszaka, meg a csillagokat” (16. vers).   Tudjuk, hogy a Holdnak nincs saját fénye, ez azonban nem mond ellent az Igének, mely a Holdat is…

Mózes első könyve 1: 12-14 „Hajtott tehát a föld növényeket: füvet, amely fajtájának megfelelő magvakat hoz, és gyümölcstermő fát, amelynek ugyancsak fajtájának megfelelő magva van. És látta Isten, hogy ez jó. Így lett este, és lett reggel: harmadik nap (12-13.…

Mózes első könyve 1: 10-11 „Azután elnevezte Isten a szárazat földnek, az összegyűlt vizeket pedig tengernek nevezte” (10. vers).   Érdekes, hogy az Ige többes számban említi a vizeket, hiszen Mózes első könyvének megírása idején mindössze egy…

Mózes első könyve 1: 7-8

 2010.06.01. 09:39

„Megalkotta tehát Isten a boltozatot, és elválasztotta a boltozat alatt levő vizeket a boltozat felett levő vizektől. És úgy történt. Azután elnevezte Isten a boltozatot égnek. Így lett este, és lett reggel: második nap” (7-8. vers).    Isten tehát…