Élet vagy halál - A döntés rajtad áll!

1Mózes 1: 16-17

„Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod” (16-17. vers).

Itt van tehát az ember, akit ideális körülmények közé helyeznek - kérve sem kaphatott volna ennél szebbet és jobbat. Egy gyönyörű kertbe helyezi őt Isten, amit maga ültetett. Mindenféle gyümölcsfa van ott, tele mindenféle zamatos gyümölccsel, amiből szabadon szakíthat. Istennek csupán egyetlen kikötése van – hogy az ember ne egyen a jó és rossz tudásának fájáról. És mintha Isten előre tudta volna, hogy az ember mégis éppen azt teszi majd, így folytatja: „mert ha eszel róla, meg kell halnod.” Isten itt egy kettős halálra utal – egyrészt szellemi értelemben vett halálra, másrészt pedig fizikai halálra, pontosabban a fizikai halálhoz vezető folyamatok beindulására.

Úgy tűnik, Isten nem olyat kér, amit nehéz megtartani. De vajon miért is helyezte Isten ezt a fát a kertbe? Annyi fa volt a kertben, miért kellet ezt a fát is odaültetni? Hiszen gondoljunk csak bele, ha Isten nem ülteti oda ezt a fát, most nem kellene ezzel a sok problémával küszködnünk a világban. És ha Isten tudta, hogy az ember szakítani fog annak a fának a gyümölcséből, akkor mégis miért helyezte a fát a kertbe? Istennek tudnia kellett, mi fog történni, ha Isten valóban mindent tud – abban pedig biztos vagyok, hogy Isten mindentudó.

Isten saját képmására teremtette az embert, mivel pedig Isten önálló döntéseket hoz, az embernek is önrendelkezési jogot és szabad akaratot adott. Az egyik legfélelmetesebb dolog épp az ember szabad akarata – hogy választhatsz. Eldöntheted, mi legyen a sorsod. Eldöntheted, hogy beengeded-e Istent az életedbe. Eldöntheted, hogy engedelmeskedsz-e Istennek, vagy sem. Eldöntheted, hogy szeretni fogod-e Istent, vagy sem. Eldöntheted, hogy Istent akarod-e szolgálni, vagy tested vágyait. Isten döntési jogot adott neked. Érdekes, hogy mindenütt, ahová az evangélium eljutott, nagy tiszteletben tartják a szabad akaratot.

De mit is látunk azokon a helyeken, ahol háttérbe szorult az evangélium? Az embereket rabszolgasorba döntik, szabadságjogaikat megnyirbálják. Elég csak egy pillantást vetnünk azokra az országokra, ahol a kommunizmus uralkodik. A rendszer megfosztja az embereket döntési joguktól, és korlátozza szabadságukat. A mi országunkban is azt látjuk azonban, hogy egyre több a megszorítás. Minden újabb törvény korlátozza a szabad döntéshez való jogunkat. Azokon a területeken viszont, ahová az evangélium eljutott, tiszteletben tartják az ember szabad akaratát, mert szabad akaratunkat Istentől kaptuk.

Mit érne azonban döntési jogunk, ha nem volna mi mellett, illetve mi ellen döntenünk? Az egész értelmetlenné válna. Ha minden adott lenne, és nem lennének törvények és megszorítások, nem lenne semmi – akkor nem lenne miből választanom. Hiába van tehát választási lehetőségem, ha nincs miből választanom - ebben a kontextusban mit sem ér a szabad akarat. Ahhoz tehát, hogy gyakorolhassam szabad akaratom, és az így valódi értelmet nyerjen, Istennek biztosítania kellett a választási lehetőséget – Istennek be kellett vezetnie egy korlátozást. Ahhoz pedig, hogy valódi értelmet nyerjen az Isten iránti engedelmességünk, Istennek lehetőséget kellett biztosítania arra, hogy ha úgy kívánjuk, az engedetlenséget választhassuk.

Szabad akaratunk különböztet meg bennünket egy robottól, akinek nincsenek saját döntései, mert minden döntését egy felette álló valaki hozza, aki minden lépését felügyeli és irányítja. Isten azonban nem robotra vágyott, amikor megteremtette az embert, hiszen egy robottal nem lehet bensőséges kapcsolatba kerülni, és egy robot szeretete gépies - nem valódi szeretet. Ahhoz azonban, hogy az ember valódi szeretettel szerethessen, szabad akarat kell. Így Isten szabad akaratot adott nekem, hogy iránta érzett szeretetem és imádatom értelmet nyerjen, hogy valódi lehessen. Nem kötelező ugyanis Istent szeretnem, vagy dicsérnem. Dönthetek úgy is, hogy nem szeretem Istent – a lényeg, hogy én döntöm el.

De amikor mégis úgy döntök, hogy szeretni akarom Istent, szeretetem akkor válik valóságossá, mert szabad akaratomból így döntöttem. Hiszen nem robot vagyok, aki mindig aszerint reagál, amit előzetesen betápláltak az agyába: Isten megnyom egy gombot a mennyben, erre az agyamban elindul egy folyamat, én pedig automatikusan válaszolok, és gépiesen hajtogatom, hogy „szeretlek, Isten.” Ettől senki nem hatódna meg. Mivel Isten a mi valódi szeretetünkre vágyik, szabad akaratot adott nekünk, és lehetőséget arra, hogy válasszunk. Ahhoz azonban, hogy igazi választási jogunk legyen, kell valami, amiből választhatunk. Sőt mi több, Istennek tiszteletben kell tartania döntéseinket.

Más szóval Isten nem kényszerítheti rám az ő akaratát. Isten nem csavarja ki a kezem, és nem ordít rám, hogy „Mondd már, hogy áldott legyen az Úr!”. Ha ugyanis rámkényszerítené az akaratát, nem is rendelkeznék igazán szabad akarattal! Isten tehát tiszteletben tartja döntéseimet. Ez viszont félelmetes! Hiszen azt jelenti, hogy dönthetek saját sorsomról – hogy Istennel akarok-e lenni, vagy távol tőle. Amikor pedig döntök, Isten tiszteletben tartja a döntésemet.