A növények után megjelennek az élet komplexebb formái is, amelyek bizonyos értelemben függetlenek, nincsenek gyökereik, vagyis mobilisak. A vizekben pezseg az élet. És ott vannak még a madarak is - olyan sokféle madarat teremtett Isten, és olyan különleges képességekkel ajándékozta meg őket!

Mindig csodálattal nézek arra a pici madárfajtára a Hawaii-szigeteken, amely a párzás idejére Alaszkába vándorol. Ezek a madárkák nyáron indulnak útnak a Hawaii-szigetekről, és meg sem állnak Alaszkáig. Ott aztán fészket építenek, tojásokat raknak, és megvárják, amíg kicsinyeik kikelnek. Az alaszkai tél beálltával azonban - ki is vethetné a szemükre – nekivágnak a több ezer mérföldes visszaútnak. Nem visznek magukkal bőröndöt, iránytűt, vagy navigációs berendezést, mégis épségben megérkeznek a Hawaii-szigetekre. Néha hatalmas viharba keverednek, 100-200 mérföld per órás sebességgel fúj a szél, és letéríti őket az eredeti útvonalról, mégis eltalálnak Hawaii-ra!

Hogyan lehetséges ez? Van valamiféle eszközük, amivel a föld elektromágneses terét érzékelik? Nem tudom. Egy azonban biztos: nem is mindig ugyanazon az úton érkeznek vissza Alaszkából, mégsem tévednek el soha. Sőt mi több, a szülők hamarabb is hagyják el Alaszkát – amikor kicsinyeik még nem képesek megtenni ekkora távolságot. A szülők tehát hamarabb elrepülnek, a kicsinyek pedig pár héttel később követik őket, és minden gond nélkül eltalálnak a Hawaii-szigetekre! Isten valamiféle ösztönt építhetett ezekbe a madárkákba, valamiféle aprócska fedélzeti komputert – amely elfér egy madár pici agyában!

Milyen bölcs Isten! Mennyire csodálatos látni, ahogy a természet az én Istenem bölcsességéről tanúskodik! Annyira örülök, hogy ismerhetem őt.

Olyan dicsőséges Isten ő, olyan bölcs - ő teremtett minden élőlényt. Ő teremtette az emlősöket, a hatalmas bálnákat, a háziállatokat is. „Így lett este, és lett reggel, ötödik nap” (23. vers).

„Azután ezt mondta Isten: Hozzon létre a föld különféle fajta élőlényeket: különféle fajta barmokat, csúszómászókat és egyéb földi állatokat. És úgy történt. Megalkotta Isten a különféle fajta földi állatokat, a különféle fajta barmokat, meg a föld mindenféle csúszómászóját. És látta Isten, hogy ez jó” (24-25. vers).

„Akkor ezt monda Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, az egész földön és mindenen, ami a földön csúszik-mászik. Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket” (26-27. vers).

Ezen a ponton Isten teremtő tevékenységének csúcsához ért: megteremti az embert.

„Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá.”

 Isten hármas személye már a Biblia legelső igeversében megfigyelhető. „Kezdetben teremtette Isten” – a héber eredetiben Isten helyén az „elohim” szó áll. Az „elohim” kifejezés többes számú, az Ószövetség más részein ezért isteneknek fordítják. Az „el” a héberben Istent jelent egyes számban. A héberben azonban létezik úgynevezett kettes szám is az egyes, illetve a többes szám mellett, ezt fejezi ki az „ela” – ez Istent jelent kettes számban. Az „elohim” pedig Isten többes számban. Így hát már a Biblia legelső igeverse kifejezi a Szentháromságot. Kezdetben Isten – elohim – nem „el”, hanem „elohim” megteremtette mennyet és a földet. Isten Lelke – a Szentlélek – lebegett a vizek fölött. „Akkor ezt mondta Isten” – abban a pillanatban, hogy Isten megszólalt, jelen van az Ige.

 „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött” (János 1:1-3).

Isten azt mondja: „alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá.” Kihez szól itt Isten? Isten a Szentháromság másik két tagjához intézi szavait – ahhoz a szentháromsághoz, amelyet mi fel sem tudunk fogni behatárolt elménkkel. Isten azt mondta, „alkossunk embert a képmásunkra”, ahogy tehát Isten három személy egyben, úgy az ember is három dolog egyben: test, lélek és szellem. Isten tehát saját képmására teremtette az embert. Isten egyik fő jellemzője, hogy szabad akarattal rendelkezik. Mivel pedig Isten saját képmására formálta az embert, neki is szabad akaratot adott.

Nekem tehát emberként valóban szabad akaratom van, eldönthetem, mit akarok. Ha viszont nem volna miből választanom, értelmetlenné, fölöslegessé válna szabad akaratom. Isten azonban nemcsak megajándékoz engem szabad akarattal, hanem tiszteletben is tartja a döntésemet. Hiszen mi értelme is volna szabad akaratot adni az embereknek, ha Isten nem tisztelné szabad akaratukból meghozott döntéseiket?

Tegyük fel, hogy azt mondom Istennek, ezt és ezt akarom tenni, ő pedig egyszerűen azt mondja, nem, és punktum. Ha ez történne, Isten nem tartaná tiszteletben döntésemet, vagyis nem is volna igazán szabad akaratom. Mivel tehát Isten saját képmására teremtett, lehetőséget ad nekem, hogy válasszak, majd pedig tiszteletben tartja döntésemet.

Az igazi választáshoz azonban legalább két alternatívát kell kínálnia, amiből választhatok – így amikor Isten megteremtette az embert, megteremtette az Éden kertjét is, hogy ott éljen az ember. A kertben elhelyezte a jó és rossz tudásának fáját, és megparancsolta az embernek, hogy ne egyen gyümölcséből.

Az ember tehát választhatott – Istentől nemcsak szabad akaratot, hanem választási lehetőséget is

kapott, ami nélkül nem lenne szabad akarat a szabad akarat. Hadd mondjam el még egyszer, hogy Isten tiszteletben tartja döntésünket. Ha úgy döntök, hogy nem akarom megismerni Istent, nem akarom őt szolgálni, nem akarom őt szeretni, akkor nem lenne Isten részéről helyes, ha arra kényszerítene, hogy a mennybe menjek, ahol kénytelen lennék szeretni őt, szolgálni őt, és vele lenni.

 Ha tehát én azt mondom, nem akarom Istent, nem akarom őt szolgálni, azt szeretném, ha békén hagyna, Isten viszont ennek hallatán mégsem hagyna békén, akkor nem tartaná tiszteletben az akaratomat. Ha pedig Isten nem tiszteli a döntésemet, mi értelme a szabad akaratomnak? Félelmetes dolog felismerni, hogy Isten tiszteletben tartja döntéseimet. Igen, Isten ugyan megpróbálja befolyásolni döntéseimet, mert szeret, és tudja, mi a legjobb nekem, de mindig jogomban áll azt mondani: „Istenem, hagyj békén, nem akarlak követni téged.” Isten pedig nem fogja rámerőltetni az ő akaratát, hiszen akkor nem lenne igazán szabad akaratom.

Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az Úr az istenfélőkhöz. Hiszen tudja, hogyan formált, emlékszik rá, hogy porból lettünk.  Az ember napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mező virága.  Ha végigsöpör rajta a szél, vége van, még a helyét sem lehet felismerni. De az Úr szeretete mindörökké az istenfélőkkel van, és igazsága még az unokáikkal is; azokkal, akik megtartják szövetségét, és törődnek rendelkezéseinek teljesítésével. (Zsoltárok könyve 103: 13-18)