Mózes első könyve 1: 7-8

 2010.06.01. 09:39

Megalkotta tehát Isten a boltozatot, és elválasztotta a boltozat alatt levő vizeket a boltozat felett levő vizektől. És úgy történt. Azután elnevezte Isten a boltozatot égnek. Így lett este, és lett reggel: második nap” (7-8. vers).

 

 Isten tehát megteremtette a föld légkörét, a légkör fölé azonban víztakarót helyezett, ami komoly hatással lehetett a föld éghajlatára: mérsékelt klímát eredményezhetett a föld minden pontján. Mindez azt is jelenthette, hogy nem voltak hatalmas viharok, és mindenütt kellemes klíma uralkodott, még fönt az Északi-sarkon is.

 

Ez jó magyarázatot nyújtana egy jó állapotban lévő, jégbe fagyott mamuttetem felfedezésére Szibériában, amelynek beleiben trópusi növénymaradványokat találtak. Úgy tűnik, ez a mamut egy trópusi dzsungelben élhetett. A A fent említettek magyarázatot nyújtanának arra is, miért boríthatta egy időben erdő a Déli-sarkot, hiszen a 200 láb vastag jégtakaró alatt faszénmaradványokra bukkantak. A földet körülölelő víztakaró valószínűleg védelmet is biztosíthatott a kozmikus sugárzás nagy részétől, ami folyamatosan éri bolygónkat.

 

A földet ezen kívül egy erősebb mágneses tér is védhette, ami már akkor is létezett, és ma is körülveszi a földet. Egy holland tudósnak 136 évvel ezelőtt sikerült megmérnie földünk mágneses terét, és azóta minden évben végzünk méréseket. A mérések eredménye pedig arra utal, hogy a mágneses tér állandó arányban fokozatosan gyengülő tendenciát mutat. A föld körüli elektromágneses tér egyedülálló – nincs más, amit 135 éven keresztül ugyanilyen folyamatossággal meg tudtunk volna figyelni. Ezt azonban igen, és azt látjuk, hogy ereje fokozatosan csökken. A bolygónkat körülölelő mágneses tér rendkívül fontos az élet szempontjából a földön. Egyfajta nyolcast ír le a föld körül, átszeli az Egyenlítőt, majd megkerüli a sarkköröket, majd vissza az Egyenlítőhöz, és úgy tűnik, hogy érdekes módon visszaveri, illetve felfogja a kozmikus sugárzás jelentős részét - egyfajta védőhálót képez a föld körül a kozmikus sugárzás ellen. Földünket ezen kívül az ózonréteg is védi.

 

Amikor Isten Jóbnak mesél a világ teremtéséről, azt mondja, ő teremtette a víztakarót a föld köré, ő teremtette az elektromágneses teret, ő teremtette az ózonréteget is, hogy a föld lakhatóvá válhasson az emberek számára, illetve hogy ezek a rétegek megóvják a földet a kozmikus sugárzástól, az aprócska sugaraktól, nutrinóktól, amelyek folyamatosan bombázzák földünket. Ezek a sugarak behatolnak a testünkbe, és megzavarják a sejtműködést, valamiféle mutáció veszi kezdetét. A kozmikus sugárzás valamilyen úton-módon befolyásolja az öregedés folyamatát, kihat a sejtműködésre, hátráltatja a sejtek reprodukcióját. Egyesek szerint tehát az öregedés  annak tudható be a földön, hogy folyamatosan kozmikus sugarak bombáznak bennünket.

 

A földet körülölelő víztakarónak köszönhetően, amely nagyobb védelmet biztosított a

földnek, illetve az elektromágneses térnek köszönhetően, amely akkor erősebb volt, és jobban visszaverte a kozmikus sugárzást, elképzelhető, hogy Ádám idejében sokkal kevesebb kozmikus sugárzás hatolt be a föld légkörébe. Így az emberek elvileg sokkal hosszabb ideig élhettek. Az emberi testet, illetve a sejtek reprodukciós képességét tanulmányozva azt találjuk, hogy az öregedés furcsa jelenségnek számit a természetben. A sejtbomlás olyan rendellenesség, amely valahogy mégis belopta magát az ember életébe. Isten úgy teremtette meg testünket, hogy ha a sejtekben nem indulnának el mutációk, örökké élhetnénk.

 

Szervezetünk ugyanis folyamatosan megújítaná önmagát, folyamatos lenne a sejtreprodukció, mi pedig a végtelenségig élnénk tovább ebben a testben, és nem halnánk meg soha. Valahol és valamikor azonban beütött talán egy nutrinó, vagy valami más hatás érte az emberi szervezetet, ez pedig elindította az öregedési folyamatot. Az özövíz időszakában eltűnt az a víztakaró, ami addig a földet körülölelte. A víztakaró eltűnése pedig nagy valószínűséggel a védőburok eltűnését is jelentette, így az özönvíz után drasztikusan csökkent az emberek élettartama a 900 éves átlagról körülbelül 100 évre.

 

Isten azonban a második napon megteremtette ezt a védőköpenyt, az említett víztakarót, hogy a földet körülölelje, és elválasztotta a boltozat felett lévő vizeket a boltozat alatt lévő vizektől.

 

"Uram, szereteted az égig ér, hűséged a fellegekig. Igazságod olyan, mint a hatalmas hegyek, ítéleteid, mint a nagy mélység, embert és állatot megtartasz, Uram. Mily drága a te szereteted,  Istenem! Szárnyad árnyékába menekülnek az emberek. Dúslakodnak házad bőségében, örömöt árasztasz rájuk, mint patakot. Mert nálad van az élet forrása, a te világosságod által látunk világosságot." (Zsoltárok könyve 5-9)

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://napiige.blog.hu/api/trackback/id/tr12047126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.06.01. 17:06:06

Szia.

Sok sikert a blogodhoz!

Minden keresztény blognak örülök, így a tiednek is.

Csak nehogy elmenjen a kedved ha kevesen olvasnak és kevesen kommentelnek.
Erre azért készülj fel!
Sajnos a keresztény blogok kevésbé népszerűek. Keveseket érdekel a téma.
És lássuk be az a cím, hogy Mózes I. könyve sem túl vonzó.

De legyen ez a hobbid és csináld szívesen! :)

A profilodban add meg a blogod linkjét, és akkor ott lesz nicked mellett ha hozzászólást írsz!

yahwehnissi · http://napiige.blog.hu 2010.06.01. 18:12:51

@Spirál: Köszi szépen a bátorítást. Neked is sok sikert!
Isten ismerete a legfontosabb, Igéjének a hirdetése pedig nem igazán a hobbim, hanem az életem. Ő meghalt értem, tartozok Neki, az Övé vagyok.

Isten áldjon!

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2010.06.01. 22:36:09

Nagyon örülök,és hálás vagyok hogy egy újabb keresztény blog született! Nagyon jó,és elgondolkodtató a leírás a teremtésről,köszönöm Yahwenissi!

yahwehnissi · http://napiige.blog.hu 2010.06.02. 06:17:01

@Zsolt520: Hálás vagyok bátorító szavaidért, köszönöm, hogy elolvastad a cikket.
süti beállítások módosítása