Isten egyik legfőbb jellemvonása a szeretet. Isten saját képmására teremtett engem, így képessé tett arra, hogy szeressek. Képes vagyok arra, hogy szeretetet adjak és kapjak. Isten pedig megdicsőül abban, amikor őt követem, és úgy szeretek másokat, ahogy ő szeret engem. De hadd mondjam el ismét, hogy mindez nem kötelező, mert kezemben a döntés: dönthetek úgy is, hogy gyűlölök, bár Isten képessé tett arra, hogy szeressek. Az embert tehát Isten saját képmására teremtette, ez azonban nem feltétlenül jelent külső hasonlóságot. Senki sem tudja, hogy néz ki Isten. Isten mindig ódzkodott attól, hogy az emberek bármiféle formába öntsék őt.

Amikor Isten valakinek megjelent az Ószövetségben, nem öltött látható alakot – pontosan azért, hogy az emberek ne próbálhassák meg formába önteni Istent. Jézus Krisztusban láthatjuk Istent, „mert benne lakik az istenség egész teljessége testileg” (Kolossé 2:9).

Amikor Isten megteremtette a testünket, füleket is adott nekünk, hogy hallhassunk. Isten úgy alkotta meg a fülünket, hogy felfogja a hanghullámokat, és továbbítsa az agynak, ami lefordítja és értelmezi azt. Vagyis amikor én a hallásra gondolok, a fülem jut eszembe. Tudom, hogy Isten is hall, ebből azonban nem feltétlenül következik, hogy neki is fülekre van ehhez szüksége.

Nekem szükségem van a fülemre ahhoz, hogy halljak, Istennek viszont nem feltétlenül.

Akkor hát hogy néz ki Isten? Nem tudjuk. Nem is akarja, hogy tudjuk, mert elég ostobák vagyunk ahhoz, hogy azt az alakot azonnal fából kifaragjuk és a nyakukba akasszuk. Egy idő után pedig úgy kezdenénk el Istenre gondolni, mint egy fafigurára, pedig ő aztán tényleg sokkal hatalmasabb, sőt túl végtelen ahhoz, hogy egy formába öntsük, vagy hogy fából kifaragjuk és a nyakunkban hordjuk, vagy csuklónk köré tekerjük. A végtelen Isten tehát, aki ezt a világegyetemet és minden élőlényét teremtette, alaktalan kíván maradni. Isten ugyanis lélek, és akik imádni akarják, lélekben és igazságban kell őt imádniuk. Isten pedig olyanokat keres, akik így imádják őt.

Így hát a legeslegelső parancsolat, amit Isten a népének adott: „Ne legyen más istened rajtam kívül!” (2Mózes 20:3). Majd így folytatja Isten: „Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt a vízben vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok!” (4-5. vers).

Isten tehát alaktalan kíván maradni fejünkben.

Ilyen szempontból egyáltalán nem érdekelnek a Krisztust ábrázoló festmények, mert valahogy ezek is arra törekednek, hogy Krisztust „formába öntsék”, és ha te azt várod, hogy egy vállig érő hajú, szakállas Jézust pillantasz meg ama napon, lehet, hogy elsőre fel sem ismered majd őt! Ahogy Ézsaiás is mondta, lehet, hogy te is meglepődsz majd, amikor meglátod őt. Krisztus ismertetőjelei a szögek nyomai lesznek kezén, és a dárda nyoma oldalán. Elképzelhető, hogy egyedül neki lesznek sebei a mennyben, hiszen mi mindannyian új, tökéletes testünkben állunk majd előtte. Ott nem lesz többé gyengeség, fájdalom, szenvedés, Jézus azonban még akkor is magán viseli majd a kereszt nyomait. Elképzelhető tehát, hogy egyedül az ő teste lesz torz a mennyben. Isten tehát saját képmására teremtette az embert, ami annyit jelent, az embernek is van szabad akarata, és az ember is képes szeretni.