Mózes első könyve 1: 12-14
„Hajtott tehát a föld növényeket: füvet, amely fajtájának megfelelő magvakat hoz, és gyümölcstermő fát, amelynek ugyancsak fajtájának megfelelő magva van. És látta Isten, hogy ez jó. Így lett este, és lett reggel: harmadik nap (12-13. vers). „Azután ezt mondta Isten: Legyenek világító testek az égbolton, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és meghatározó jelei legyenek az ünnepeknek, a napoknak és esztendőknek” (14. vers).
A „világító testek” kifejezés helyén a héber eredetiben a „meor” szó áll. A világosság héberül „or”, a „meor” pedig fényhordozót jelent. Azt mondja tehát Isten, hogy legyenek fényhordozó testek az égbolton. Az idő múlását valóban a Naphoz és a Holdhoz viszonyítva mérjük, és egy általánosan elfogadott elképzelés szerint korábban a Föld 360 nap alatt kerülte meg a Napot. Erre épült a babiloni naptár, illetve számos bizonyíték szól amellett is, hogy a maja, az inka, illetve a kínai naptár is egy 360 napos évet vett alapul. Valamikor azonban a múltban módosult a Föld Nap körüli pályája, így most már 365 napból, 9 órából, és négy századmásodpercből áll egy év. Vajon mi idézte elő ezt a változást? Nem tudjuk biztosan. Számunkra tehát az az idő jelöl egy évet, amely alatt a Föld megkerüli a Napot. A hónapok pedig eredetileg holdhónapok voltak – egy hónap annyi idő, amennyi alatt a Hold egy teljes ciklust ír le, ahogy megkerüli a Földet. Az Igében ezt olvashatjuk: „És meghatározó jelei legyenek az ünnepeknek, a napoknak és az esztendőknek.”
Majd Isten azt is elmondja neki, hogy amikor alapot vetett a földnek, együtt vigadoztak a
Elképzelhető tehát, hogy a Sátán a föld felett uralkodott, és már az ember megjelenése előtt is léteztek az életnek bizonyos formái a földön. Voltak növények és mindenféle élőlények, egy idő után azonban a föld pusztává és kietlenné vált – egy lehetséges értelmezése ez a héber megfogalmazásnak a második versben: nem kietlen és puszta volt, hanem azzá vált. De hogyan is vált azzá? Egyes elképzelések szerint úgy, hogy a Sátán lázadása nyomán Isten kiöntötte haragját, és a földet mintegy lefagyasztotta. A földet elborította a víz, és Isten lelke lebegett a vizek fölött. A földet tehát víz borította, Isten a földet egy időre lefagyasztotta, mély álmot bocsátott rá: egy hatalmas jégkorszak következett. Számos bizonyíték szól amellett, hogy a legutóbbi jégkorszak a földünkön kevesebb,
Ha tehát ez esetben az újrateremtés folyamatáról van szó, ez azt is jelentené, hogy Isten nem a negyedik napon teremtette a Napot és a Holdat, hanem azon a napon helyezte őket jelenlegi földhöz viszonyított pozíciójukba, a Földről pedig eloszlatta a ködfelhőt, hogy ezek az égitestek végre láthatóvá válhassanak. Felhős reggeleken és estéken előfordul, hogy nem látom a Napot. Valamennyi fény azért van a Földön, így tudhatom, hogy még nappal van, bár nem látom a Napot. Éjjel pedig sötét van, így tudhatom, hogy éjszaka van, még ha nem is látom a Holdat, mert a felhős ég eltakarja.
Elképzelhető tehát, hogy a Földet korábban egy felhőtakaró, valamiféle köd borította, amit Isten a negyedik napon eloszlatott, így a fényhordozók láthatóvá váltak. Nehéz elképzelni, hogyan lehetett este és reggel anélkül, hogy a Föld a tengelye körül forgott volna, illetve anélkül, hogy a Nap ne lett volna a helyén az első verstől kezdődően. Hiszen ha csupán a negyedik versben teremtette meg Isten, hogyan lehetett reggel és este az első három napon? Mindez a hézagelméletnek (gap theory) kedvez, amely értelében Isten az első nap megteremtette a mennyet és a földet, míg az itt olvasottak esetében már újrateremtésről van szó: Isten eltávolítja a ködfelhőt, így a Nap és a Hold láthatóvá válnak, és meghatározó jelei lehetnek az ünnepeknek, a napoknak, illetve az esztendőknek.