A bűn áthárításának a kezdete

1 Mózes 3: 8-15

„Amikor azonban meghallották az Úristen hangját, amint szellős alkonyatkor járt-kelt a kertben, elrejtőzött az ember és a felesége az Úristen elől a kert fái között” (8. vers).

Vegyük csak észre, hogy nem Isten rejtőzik itt el az ember elől, hanem az ember Isten elől.

Az Igében azt olvashatjuk, hogy „nem az Úr keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson, hanem a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől” (Ézsaiás 59:1).

Itt kezdődik a dolog – az ember elrejtőzik, vagy legalábbis megpróbál elrejtőzni Isten elől.

 „De az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy?” (9. vers) – nem mintha Isten nem tudta volna, de azt akarta, hogy az ember maga ismerje el és vallja be a hibáját.

 „Az ember így felelt: Meghallottam a hangodat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok. Ezért rejtőztem el. Az Isten erre azt kérdezte: Ki mondta meg neked, hogy mezítelen vagy? Talán arról a fáról ettél, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél? Az ember így felelt: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és így ettem” (10-12. vers).

Ez a felelősség áthárításának kezdete. Ahogy Mózes első könyve a kezdetek könyve, úgy az első kifogást is itt találjuk – az első alkalommal itt hibáztatja a férj problémáért a feleségét. Először ugyan, de nem utoljára. „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és így ettem!”. Ha jobban megnézzük, Ádám tulajdonképpen Istent hibáztatja – ő adta neki Évát, vagyis az ő hibája. „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és így ettem.”

„Akkor az Úristen ezt kérdezte az asszonytól: Mit tettél? Az asszony így felelt: A kígyó szedett rá, azért ettem” (13. vers) – az asszony tehát szintén másra hárítja a felelősséget. Azután Isten kimondja az ítéletet az ember felett. A kígyónál kezdődött az egész, a kígyóval is fejeződik be – hiszen Éva a kígyót hibáztatja. Így most Isten is a kígyóval kezdi.

„Akkor ezt mondta az Úristen a kígyónak: Mivel ezt tetted, átkozott légy minden állat és minden mezei vad közt: hasadon járj, és port egyél egész életedben!” (14. vers). A kígyó tehát az átok eredményeként kúszik ma hason a földön: „átkozott légy minden állat és minden mezei vad közt.”

„Ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod” (15. vers -Károli).

 Itt találjuk Isten első ígéretét, hogy elhozza az üdvösséget, ez az igevers pedig arra is utal, hogy az üdvösség szerzője szűztől születik majd. Isten ugyanis az asszony magjáról beszél – az asszonynak azonban nem magja van, hanem petesejtje, amelyet a férfi magja termékenyít meg. Azáltal tehát, hogy Isten az asszony magjára utal, azt sugallja, hogy a Messiás szűztől születik majd.

Később Isten még egyértelműbben kifejezi ezt Ézsaiás könyvében: „Ezért ád jelt néktek az Úr maga: Imé, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek” (7:14 – Károli) – az Immánuel annyit jelent, hogy velünk az Isten, és nagy lesz ő. Az Ige a királyságáról és trónjáról is beszél. Isten tehát már a bűn és az ebből fakadó nyomorúság kezdetén megígéri, hogy eljön az a nap, amikor az asszony utódja a kígyó fejére tapos. A fej szellemi értelemben a hatalom és tekintély jelképe – az asszony utódja tehát lerombolja majd a Sátán hatalmát és tekintélyét. Jézus Krisztus valóban lerombolta a Sátán hatalmát és tekintélyét az életünk felett. „Te pedig annak sarkát mardosod” – ez pedig kétségtelenül Jézus Krisztus keresztjére utal.