Mózes első könyve 1: 10-11

„Azután elnevezte Isten a szárazat földnek, az összegyűlt vizeket pedig tengernek nevezte” (10. vers).

Érdekes, hogy az Ige többes számban említi a vizeket, hiszen Mózes első könyvének megírása idején mindössze egy „vizet” ismertek, mégpedig a Földközi-tengert. Miért szerepel a vizek kifejezés mégis többes számban ebben a versben?

Mert Isten tudta, hogy a földön több „víz” is létezik, különféle tengerek és óceánok. Vajon ki írta Mózes első könyvét? Általában széles körben elfogadott, hogy Mózes írta ezt a könyvet, de hát Mózesnek is merítenie kellett valamilyen forrásból. Az is elképzelhető, hogy az első feljegyzéseket maga Ádám készítette.

Ádám még életben volt, amikor Noé apja, Lamék megszületett, és kortársakként éltek hosszú éveken keresztül. Nagyonis lehetséges tehát, hogy Noé édesapja közvetlenül Ádámtól hallott az Éden kertjéről, illetve arról, hogyan kellett elhagyniuk a Paradicsomot, és hogyan helyezett a kert bejárathoz Isten egy angyalt, hogy őrizze azt. Lamék pedig továbbadta mindezt fiának, Noénak, Noé pedig fiainak Sémnek, Hámnak és Jáfetnek. Sém pedig még életben volt Ábrahám születésének idején, így hát nem is kellett olyan sok kézen átmennie a történetnek, amíg eljutott

Ábrahámhoz.

„Azután ezt mondta Isten: Gyűljenek össze az ég alatt levő vizek egy helyre, hogy láthatóvá váljék a száraz. És úgy történt. Azután elnevezte Isten a szárazat földnek, az összegyűlt vizeket pedig tengernek nevezte. És látta Isten, hogy ez jó” (9-10. vers). „Azután ezt mondta Isten: Növesszen a föld növényeket: füvet, amely magvakat hoz, gyümölcsfát, amely fajtájának megfelelő gyümölcsöt terem, amelyben magva lesz a földön. És úgy történt” (11. vers).

 A lényeg, hogy a növények mindig saját fajtájuknak megfelelő gyümölcsöt teremnek. Évezredek óta vetünk már búzát, de még soha nem kelt ki belőle kukorica! Egészen bámulatos, hogy a különféle magokból valóban saját fajtájuknak megfelelő növények kelnek ki, mindegyik mag hordoz ugyanis egy meghatározott kódot. Ezen a ponton egyre inkább körvonalazódik előttünk Isten teremtő zsenialitása – olyan magokat teremt, amelyekből saját fajtájuknak megfelelő növények kelnek ki. A magoknak azonban el is kell jutnia a megfelelő földbe, és bizony bámulatos, mennyi lehetőséget talált ki Isten a különféle magok „utaztatására”.

Vannak például aprócska magok a fenyőfa tobozában is. Ha ezek a magok egyszerűen csak kipottyannának a tobozból, és egyenesen a fenyő alá esnének, valószínűleg nem sok esélyük maradna a túlélésre, hiszen az anyafenyő túl sok tápanyagot von ki a talajból, sőt a magnak nem lenne elegendő helye sem, hogy kikeljen. Sőt mi több, elegendő fényhez sem jutna, így a magnak mindenképpen kicsit távolabb kell kerülnie az anyafenyőtől. Vajon mit csinált erre Isten? Egy kis szárnnyal látta el a magot, így amikor a fenyőtoboz elszárad és felnyílik, az apró magocska kirepül onnan, mivel pedig van szárnyacskája, ami szinte úgy működik, mint a helikopterek rotorja, a magocska szabadesés helyett forogni és utazni kezd a levegőben, és elég távol kerül az anyafenyőtől. Így azután egy olyan helyen érhet földet, ahol szabadon kikelhet. Micsoda véletlen!

Más magok esetében az történik, hogy amikor a hüvely elszárad, felnyílik, szinte felrobban, és kilövelli a magot. Vannak olyan magok is, amelyeknek kampócskájuk van, így amikor egy állat, vagy egy ember elhalad mellettük, kampócskájukkal rácsimpaszkodnak az ember nadrágjára, vagy zoknijára. Így utaznak egészen addig, amíg az embernek el nem kezd tőlük viszketni a bokája. Akkor az ember lehajol, megvakarja a lábát, letépi magáról a magot, és elhajítja – a magnak pedig több se kell!

Más növények csábító illatukkal csalogatják magukhoz az állatokat, amik végül önkéntelenül is a magok szállítóivá válnak. Egészen bámulatosan alkotta meg Isten a különféle növényeket és magokat!

Vannak olyan magok is, amelyek aprócska ejtőernyővel rendelkeznek, és egyszerűen csak arra várnak, hogy a szél felkapja őket. Amikor pedig feltámad a szél, felkapja a magokat, azok pedig boldogan szállnak az égen. Amikor elül a szél, a magocska valahol a földbe hullik, és kikel.

Mindez Isten teremtő zsenialitásáról tanúskodik!